A hajléktalanok színpada
Magyarország első, és napjainkig egyetlen rendszeresen működő hajléktalanokból, s valaha volt hajléktalanokból álló színpad.
A színpad alapítása 2001. A cél egy olyan, kifejezetten amatőr színpad létrehozása, mely a művészet eszközeit felhasználva hoz létre értékelhető produkciót.
Nevünk jelentése egy szójáték. AHA: A Hajléktalanok színpada.

 

Az országban egyedülállóan, játszóink rendszeresen játszanak együtt rendezett családi körülmények között élő, valamint állami gondoskodásban élő gyermekekkel.
 
Az AHA színpad már évek óta bevonja a különböző társadalmi csoportokat a közös munkába. Játszottunk rendezett körülmények között élő gyermekekkel, felnőttekkel, állami gondoskodásban élő gyermekekkel, és a művészvilág különböző professzionális résztvevőivel is.
Fontosnak tartjuk az olyan interaktív művészeti kommunikációt, mely közelebb viszi egymáshoz a társadalom különböző csoportjait.
Csoportunk többször átlépte már az országhatárt, rendszeres fellépői voltunk különböző nemzetközi fesztiváloknak, számos országgal végeztünk közös műhelymunkát.
 
A színházművészet, mint indirekt segítési módszer megjelenése, a hajléktalan ellátás lehetséges segítő technikái között
Csoportunk, a hajléktalan ellátás segítő technikáinak hiányosságát, egy Magyarországon megvalósult alternatív, indirekt művészetterápiás módszert kívánja pótolni.
Ez a színházművészet, ezen belül az amatőr színjátszás megjelenése az ellátási formában.
A színpad közel 20 éves működése alátámasztani látszik egy innovatív megközelítését a segítésnek. Ez az indirekt segítő módszer új eszközt kínál a hajléktalan ellátásban alkalmazott technikáknak.
A módszer alapja az, hogy a különböző színdarabok szerepmegformálásai beépülnek a hajléktalan létben élő emberek probléma megoldó képleteibe, átültetik azt hétköznapokba, és igyekeznek hatékonyan alkalmazni azt. Ez hosszú, akár évekig tartó folyamat, folyamatsegítő technika, eredményeit nehéz számszerűsíteni, bár a hatása látható.
 Ez a technika nem a pszicho, és - szociodráma eszközeit használja fel a segítésként, hanem a játszó belső képességeit, tartalékait kívánja előhívni. A csoportba kerülő kliensek java része (egy két kivételtől eltekintve) nem rendelkezik játszói tapasztalatokkal. Jellemzi őket számtalan hajléktalansági attitűd (laza kapcsolati rendszer, bizalmatlanság, tagadás, hárítás, alkohol probléma stb.), a társadalmi margó szélére sodródtak, megoldó képletük szűkös, sok esetben rossz a konfliktuskezelésük. Társas kapcsolatuk laza, az értékek megtartása nem, vagy nehézkesen megy.
A klienssel folytatott színpadi munka egy indirekt segítési forma, hiszen a játszó a szerepek megformálásának hozadékaként lassan leveti a hajléktalansági attitűdjeit, a külvilághoz való viszonya lassan megváltozik, könnyebben létesít kapcsolatot a rendezett körülmények között élőkkel, könnyebben kilép a hajléktalan létből. Az évek tapasztalata azt látszik alátámasztani, hogy az a játszó, aki megkísérli a visszailleszkedést a társadalomba, kudarc esetén, mintegy „fészekre” visszatalál, mivel fontos és megélt ez a biztonságos közeg, szükséges számára a csoport segítő ereje. Elrugaszkodási pontként is használja.
Munkánk fontos része az a rendszeres színjáték és munka, melyet általános iskolásokkal valamint állami gondoskodásban élő gyermekekkel végeznek évről-évre.
A gyerekek információi és tudásanyaga a hajléktalanságról hiányos, viszont a közös művészeti munka folyamán megváltozik a viszonyuk a hajléktalanokkal. Ez a tapasztalat hosszú távú befektetés, mert ezek a gyerekek felnőttként kevesebb előítélettel rendelkeznek a hajléktalanokkal szemben és saját gyermekeiknek már ezt a tudást adják tovább.  A hajléktalanok pedig, a közös munka során átlépik azt a kirekesztettség határát, amit a hajléktalan lét jelent.
A fenti bemutatkozás, csak kis szeletét mutatja be a csoport szerteágazó munkájának, de jó eséllyel figyelem felkeltő hatással bír az érdeklődő számára.